Novák Katalin államfő a montenegrói elnökkel találkozott
Novák Katalin köztársasági elnök fogadta Milo Djukanovic montenegrói elnököt a Sándor-palotában.
A két államfő megbeszélésén szó esett a Magyarország és Montenegró közötti együttműködésről, valamint az elmúlt időszak kihívásairól, az ukrajnai háborúról, a koszovói, illetve a bosznia-hercegovinai helyzetről, valamint a Nyugat-Balkán európai uniós integrációjáról.
A magyar álláspont szerint az elmúlt időszak kihívásai még inkább rámutatnak arra, hogy az Európában jelentkező problémák csak a nyugat-balkáni országok bevonásával és mielőbbi integrációjával kezelhetők, Európa biztonságának pedig fontos feltétele a nyugat-balkáni régió stabilitása - hangsúlyozták.
Novák Katalin biztosította Montenegró elnökét, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett támogatója Montenegró, valamint a térség mihamarabbi európai uniós integrációjának.
Milo Djukanovic elismeréssel szólt a magyar családpolitikai intézkedésekről, valamint a két ország közötti gazdasági, turisztikai, oktatási, tudományos együttműködésekről és Magyarország elkötelezettségéről a nyugat-balkáni országok integrációjában.
Úgy fogalmaztak: a megbeszélésen szóba került a déli útvonalon felerősödő migrációs nyomás is, a két elnök egyetértett abban, hogy az illegális migrációt meg kell állítani.
Novák Katalin rámutatott, Magyarország 2015 óta nagy erőfeszítéseket hajt végre, hogy megvédje az Európai Unió határait az illegális migrációtól.
(forrás: mti) montenegroguru.com
2023-as apartman árak
8-12 euró fő/éj