Montenegró megfigyelői státusban a NATO-ban
Montenegró helyet kap a NATO tanácskozásain. Ma a katonai szervezet külügyminiszterei aláírták a tengerparti állam csatlakozásának jegyzőkönyvét.
Milo Djukanovic montenegrói kormányfő jelenlétében aláírták Montenegró NATO-csatlakozásának jegyzőkönyvét a katonai szervezet külügyminisztereinek csütörtöki brüsszeli tanácskozásán.
"A mai naptól kezdve Montenegró helyet kap a NATO tanácskozásain, és megfigyelői státusban részt vesz minden ülésünkön" - jelentette ki sajtótájékoztatóján Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára.
A nyugat-balkáni ország decemberben kapott meghívást a szervezetbe, s azóta sikeresen le is folytatták a tárgyalásokat. A csatlakozási okmányokat ugyanakkor még ratifikálnia kell a 28 jelenlegi tagállamnak, valamint értelemszerűen Montenegrónak is, ami szakértők szerint egy-másfél évet vehet igénybe.
A katonai szövetséghez legutóbb a 600 ezer lakosú Montenegróval szomszédos Albánia és Horvátország csatlakozott 2009-ben.
(Forrás: MTI)