Közvetlen légi járat Montenegróba

Közvetlen légi járat Montenegróba

Hamarosan indulhatnak ismét repülők Magyarországról Montenegróba. Nemzetközi járatok közvetlenül a tengerparton, Kotortól mindössze tíz kilométerre és a fővárosban, Podgoricában szállnak le.

A világ szinte minden részéből érkeznek repülők Montenegróba. Közvetlenül a tengerparton, Kotortól tíz kilométerre, az öböl partján is számos járatot fogadnak például Olaszországból, Németországból, Angliából, Írországból, Franciaországból és Oroszországból. A nagy „szárnyasokon” kívül rengeteg magángép is landol az országút és a tenger közötti repülőtéren.

Hamarosan ismét indulhatnak járatok Budapestről is Montenegróba. A Malév megszűnése után ugyanis csak charter gépek repülnek a magyar fővárosból közvetlenül Montenegróba.

Néhány hónapon belül minden megváltozhat, hiszen a következő hetekben jelennek meg az Európai Unió hivatalos lapjában a koncessziós pályázati felhívások a Budapestről a nyugat-balkáni célállomásokra közlekedő légi járatok üzemeltetésére - erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-nek.

A Malév után hagyott űrt koncessziókkal töltené be a tárca a balkáni légi útvonalakon. Az NFM közölte, a nyertes légi fuvarozókkal a tervek szerint június végéig köthetik meg a négyéves időtartamra szóló szerződéseket.

A Malév leállása után Magyarország légi piaca jelentős mértékben átrendeződött: több útvonalat átvettek más légitársaságok, szép számmal jelentek meg új fuvarozók, és tucatszám kerültek fel új célállomások a Budapesttel közvetlen légi összeköttetésben álló városok közé. Több korábbi Malév-desztináció azonban mindmáig nem érhető el átszállás nélkül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Annak ellenére sem, hogy a mielőbbi járatindításra például a nyugat-balkáni fővárosok, így a montenegrói Podgorica vagy Szófia irányába külgazdasági, külpolitikai, turisztikai és kulturális szempontokkal alátámasztható igények vannak.

Kiemelik: a hiányzó útvonalak üzemeltetése az elmúlt évek tapasztalata szerint piaci alapon nem jelent vonzó perspektívát a légitársaságok számára, a közvetlen összeköttetések megteremtése így kizárólag állami hozzájárulással biztosítható.

Az NFM közölte, hogy számos lehetőség tanulmányozása után a kormányzat Szófia esetében az uniós szabályok szerinti úgynevezett közszolgáltatási kötelezettség előírása, míg a nyugat-balkáni célállomásoknál egy koncessziós beszerzési eljárás megindítása mellett döntött. A nyilvános pályázaton nyertes légitársaságok monopolhelyzetben szolgálhatják ki az érintett útvonalakat. Igényt tarthatnak egyfajta kompenzációra is, amely azonban kizárólag az érintett útvonalakon elszenvedett üzemeltetési veszteségek ellentételezésére és egy ésszerű profit biztosítására szolgálhat.

A közvetlen légi járatok elindításával erősödhetnek Magyarország diplomáciai, gazdasági, idegenforgalmi kapcsolatai Montenegróval, Albániával, Bulgáriával, Koszovóval és Macedóniával.

www.montenegroguru.com

SAM_1434

DSCF4761

DSCF4343

P9117691