Ismét Karácsonyra készülnek Montenegróban

Ismét Karácsonyra készülnek Montenegróban

Montenegróban nagyon sok ortodox vallású ember ma készül a szentestére, majd a Karácsonyra. Náluk Krisztus születését negyven napos böjt előzi meg. Ebben az időszakban eljegyzést, házasságot nem kötnek.

Montenegróban ismét Karácsonyra készülnek, mivel az emberek 72 százaléka ortodox vallású. Ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy minden ortodox vallású ember ma – január 6-án - készül szentestére. Ezt a Magyar Ortodox Egyházmegye így magyarázza: „az ortodox egyházban ─ az állandó dátumhoz kötött ünnepek, így a Karácsony, Vízkereszt tekintetében ─ kétfajta naptár engedélyezett, az ó- vagy más néven Julián-naptár és az új-Julián naptár, amely gyakorlatilag (egészen a 2800. esztendőig) egybeesik a Gergely-naptárral.” Ez a gyakorlat olykor félreértésre ad okot a kevésbé tájékozottak körében. Az ortodoxiában a helyi autokefál vagy autonóm egyház hivatott dönteni abban, hogy melyik naptárt használja.

Így van ez Montenegróban is, mivel a fekete hegyekbe több hódító nép érkezett, ahol felépítették a kultúrájukat, majd ott hagyták az utókornak öröküket. Az országban különleges egységet képez a keleti és nyugati civilizációk találkozása. Megtalálható a velencei, az iszlám, valamint az osztrák-magyar monarchia hatása. Mindezt legjobban Kotor óvárosában figyelhetjük meg.

A Julianus-naptár szerint a január 7-én bekövetkező Karácsonyt – ugyanúgy, mint a Húsvétot – negyven napos böjt előzte meg, amit az ortodox egyház hívei igen komolyan vesznek és csak olajon főtt leveseket, halat és tésztát fogyasztanak. Ma, szenteste az emberek főtt gabonát ehetnek egészen az első csillag megjelenéséig. Eljegyzést, házasságot böjtben nem kötnek, de a Karácsony és Vízkereszt közötti „szent napokban” sem.

A karácsony elengedhetetlen kelléke a „nagy kalács”, melynek közepébe tésztából készült rózsa kerül, ami megsütve kinyílik. A kalács rituális ételnek számít, ennek megfelelően a házigazda vágja fel Karácsony első napján, miután háromszor megforgatta és meglocsolta borral.

Majd az emberek - amikor találkoznak Karácsonytól Újévig (január 13.) - így köszönnek egymásnak:

- Hristos se rodi (Krisztus megszületett)

- Vaistinu se rodi (Valóban megszületett)

www.montenegroguru.com

Montenegró Információs Központ

20151024_132716_uj

20151024_134934_uj

20151024_140354_uj

Templomok Kotor óvárosában.