A montenegrói együttes elvesztette a BL-elődöntőt

A montenegrói együttes elvesztette a BL-elődöntőt

A Győr bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája fináléjába, miután 21-20-ra legyőzte a címvédő montenegrói Buducnost Podgoricát a budapesti négyes döntő szombati első elődöntőjében.

A várakozásokkal ellentétben nem volt telt ház, mintegy nyolcezer néző látta a helyszínen, a Papp László Budapest Sportarénában a Győr – Podgorica Bajnokok Ligája elődöntő találkozót.

Több mint öt és fél percet kellett várni az első gólra, a mit a montenegróiak szereztek. A győriek pedig csak a hetedik percben találtak be, és a 18. percben vezettek először (5-4). A norvég Sulland büntetőivel az első félidő második felében előbb két, majd három gól volt a különbség (10-7), de a továbbiakban is a két csapat védőteljesítménye játszotta a főszerepet, ebben a játékelemben pedig az ETO volt hatékonyabb.

A második felvonás elején lendületes, pontos támadójátékának köszönhetően - Raicevic és Neagu duplájával - három perc alatt fordított a montenegrói Buducnost 11-8-ról 11-12-re, ellépni azonban nem tudott. A rövidzárlatot követően a Győr visszavette a vezetést, és a 43. percben Broch indításgólját követően ismét három volt a differencia (17-14).

A hajrá felé közeledve egyre nőtt a feszültség a pályán, így egyre több volt a játékmegszakítás, de az osztrák bírópáros jól vezette a meccset. Védekezésben Grimsbö kapus, támadásban többek között a brazil Amorim mutatott be bravúrokat a rendkívül izgalmas végjátékban, és mivel az utolsó támadásait mindkét együttes elrontotta, a Győr egy gólt megőrzött előnyéből (21-20).

A montenegróiak legjobbja a világ legjobbjának kétszer megválasztott román balátlövő, a hat gólos Cristina Neagu volt.

A vasárnapi fináléban a magyar együttes a macedón Vardar Szkopje és a román CSM Bucuresti elődöntőjének győztesével találkozik.

ELŐDÖNTŐ

Győri Audi ETO KC - Buducnost Podgorica (montenegrói) 21-20 (11-8)

Gólszerzők: Löke 4, Sulland 4/4, Groot 4, Amorim 3, Kovacsics 2, Görbicz 1, Hársfalvi 1, Knedlikova 1, Broch 1, illetve Neagu 6, Bulatovic, Raicevic 4-4, Mehmedovic, Petrovic 2-2, Jaukovic, Pavicevic 1-1.

Később játsszák: CSM Bucuresti (román) - Vardar Szkopje (macedón) 27-21

VASÁRNAP

15.15: Bronzmérkőzés – Podgorica (montenegrói) – Vardar Skopje (macedón)

17.45: Döntő – Győr – Bukarest (román)

Budapest, 2016. május 7. A gyõri Heidi Löke (k), valamint a montenegrói Emma Ramusovic (b) és Radmila Petrovic a nõi kézilabda Bajnokok Ligája elõdöntõjében vívott Buducnost Podgorica - Gyõri Audi ETO KC mérkõzésen a Papp László Budapest Sportarénában 2016. május 7-én. MTI Fotó: Kovács Anikó

Fotó: Kovács Anikó

(Forrás: MTI)