Montenegró március 19-én választ új köztársasági elnököt

Montenegró március 19-én választ új köztársasági elnököt

Március 19-re írta ki az államfőválasztást Danijela Djurovic montenegrói házelnök Podgoricában. Az ország 2006-ban kikiáltott függetlensége óta ez lesz a negyedik elnökválasztás.

Milo Djukanovic elnök mandátuma május 20-án jár le. A házelnök azzal indokolta a voksolás márciusi megtartását, hogy áprilisban több vallási ünnep is lesz az országban, és ha esetleg második forduló megtartására lesz szükség, mert egyik elnökjelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét az első fordulóban, akkor így minden felekezet ünnepének tiszteletben tartása mellett még mindig lesz idő a voksolásra - olvasható a házelnök közleményében.

Az elnökválasztásról szóló törvény értelmében a voksolást a megbízatás lejárta előtt legalább 120 nappal ki kell írni, a kiírástól számítva pedig legalább 60, de legfeljebb 90 napon belül meg kell tartani. A köztársasági elnököt az állampolgárok közvetlen, titkos szavazással választják meg öt évre.

(forrás: mti)                                                                          montenegroguru.com

2023-as apartman árak

8-12 euró fő/éj