Ismét a montenegrói Podgorica a Győr ellenfele

Ismét a montenegrói Podgorica a Győr ellenfele

A montenegrói Buducnost Podgorica csapatával játszik a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. A magyar és a montenegrói együttes eddig 16 alkalommal találkozott egymással, négy döntetlen mellett kilencszer a Győr, háromszor a montenegrói gárda győzött.

Mivel a május első hétvégéjén Budapesten sorra kerülő négyes döntőbe ugyanaz a négy csapat került, mint tavaly, a másik ágon a macedón Vardar Szkopje és a címvédő román CSM Bucuresti találkozik, vagyis megismétlődnek az egy évvel ezelőtti párharcok.

A Győr tavaly 21-20-ra legyőzte a montenegrói Buducnost együttesét az elődöntőben, majd hosszabbítást követően hétméteresekkel elveszítette a finálét a bukarestiekkel szemben. A magyar és a montenegrói csapat eddig 16 alkalommal találkozott egymással, négy döntetlen mellett kilencszer a Győr, háromszor a Buducnost győzött. A 2014-es döntőben a Győr 27-21-re diadalmaskodott a montenegróiak ellen.

Pálinger Katalin a magyar szövetség alelnökeként örömét fejezte ki, amiért a szerződéshosszabbításnak köszönhetően idén is - immár sorozatban negyedszer - a magyar főváros láthatja vendégül a kontinens legjobb csapatait. Hozzátette, még a tavalyinál is látványosabb kísérőprogramokkal készülnek, hogy hasonlóan remek hangulatot biztosítsanak a mérkőzések előtt és között is a szurkolók számára a Papp László Budapest Sportarénában.

David Szlezak, az EHF Marketing ügyvezető igazgatója emlékeztetett, hogy a Vardar és a Győr a mostani idényben szinte végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, a Buducnost és a CSM Bucuresti produkciója pedig jelentősen javult az elmúlt hetekben, ezért rendkívül szoros meccsek várhatók.

(Forrás: MTI)                                                 www.montenegroguru.com

jaz

20151027_125748_uj

A budapesti négyes döntő programja

Május 6., szombat, elődöntők

15.15: Buducnost Podgorica (montenegrói) - Győri Audi ETO KC

17.45: CSM Bucuresti (román)-Vardar Szkopje (macedón)

Május 7., vasárnap

15.15: 3. helyért

17.45: döntő

DSC02776