Bár a montenegrói kormány nem ellenőrizteti a határokon a mini államba érkező nyaralók úti csomagját, a turistáknak mégsem kell élelmiszer rakományt rejteni a kocsiderékba. Mert, hogy Montenegró tengerpartján ugyanúgy megkapható minden, mint bármely nyugati nyaralóhelyen.
Élelmiszertől roskadoznak az üzletek, hipermarketek gondolái, amelyeken jobbára a volt jugoszláviai államok termékei találhatók. Mondhatni, védik a hazait, ami abból látszik, illetve érződik, hogy a tej, a hús és a tésztakészítmények vetekszenek a jó magyar, igazi házi élelmiszerekkel. Elég, ha csak a világhíres njegusi sonkát említjük, amely vetekszik a pármaival, de mily érdekes, a montenegróiak mégsem az olasz prosciuttóval hasonlítgatják az ő prsutjukat, hanem a magyar húsvéti sonkával. 
Azt tartják a tengerparti Kotortól húsz kilométerre fekvő fennsík, Njegusi falu lakói, hogy a legjobb prsut magyar disznósonkából állítható elő. A recept titkos, mint a Pick szalámié, mert, hogy Lúdas Matyit idézve, az orvosság fűben, fában van. A különböző gyógynövényekkel érlelt és füstölt sonkákat legalább egy évig kezelgetik.
Ha valaki ki is szagolja a recept összetételét, a klíma leutánozhatatlan, ami a njegusi prsut egyik titka. A falu ugyanis a mediterrán és a kontinentális éghajlati öv határán fekszik, amely különleges klímát eredményez. Nem véletlenül tartozik Montenegró, Njegusi falu egyik látványossága közé a tízszer tízes házakban füstölt különböző szintekre felhúzott sonkák tömege. Nincs olyan tengerparti vendéglő, ahol előételként a vendégnek ne kínálnák e híres nemzeti eledelt és mellé a njegusi sirt, amely a gomolyasajthoz hasonlít. A kettő együtt fenséges eledel, amit bárki megkóstolhat a világörökség részén, Kotorban, a várfal előtt működő hús-, hal-, zöldség-, és gyümölcspiacon, ahol a helyieken kívül, a turisták ezrei vásárolnak szezonban.
Amikor a Kotori-öbölbe befut a háromezer utast szállító, amerikai, angol, japán világjáró kíváncsiskodókkal a tíz emelet magas óceánjáró a piac méhkassá változik. A hajszálvékonyra kézzel szelt sonkák nem sokáig maradnak az elárusító pultokon. No persze nem kell ahhoz gasztronómiai gurunak lenni, hogy a piacon rátaláljon a vásárló a montenegrói olíva bogyóra, amely a huszadik század közepén méltán volt világhíres. Az 1930-as években csak egy bari üzemből 30 tonna olíva olajat exportáltak Amerikába és nyugat-európai országokba. Montenegróban ma is 600 ezerre becsülik az olajfák számát, az egészséges alapanyagot termő növények szinte egymást érik. Ez sem véletlen, hiszen a legenda szerint addig nem nősülhettek a férfiak, míg el nem ültettek annyi olajfát, amennyit a leendő ara szülei meghatároztak. A 110 kilométeres homokos tengerparti részekkel, romantikus öblökkel szabdalt montenegrói tengerpart egyik ékessége a több mint kétezer éves 10 méter átmérőjű olajfa.
A vendégszeretetükről is híres montenegróiaknál a njegusi prsuthoz, sirhez és olíva bogyóhoz, szinte kötelező fogyasztani Crna Gora-i szőlőpálinkát, a lozovacat, mely nem hasonlít a magyar törkölypálinkához, mivel a montenegrói rakija alapanyaga a bogyózott szőlőszem és nem a kipréselt szőlőmaradvány. Eme égetett szesz annyira tiszta, hogy néhány feles után sem fáj a feje a mulatozó vendégnek.
Ha valaki inkább az édeskés aperitifet kedveli, a montenegrói gasztronómiában ezt is megtalálja, hiszen a Kotor mögött magasodó Lovcen hegységben termelt jófajta mézből erjesztéssel készül a mézbor.
A felkapott montenegrói tengerpartot látogatók az utazás előtt miről is álmodhatnának, mint az égszínkék tiszta tengervízről, a perzselő napsütésről, a természeti látványosságokról és a jó helyi vendéglőkről. Kotor környékén ebből nincs hiány. A víz olyan tiszta még mindig, hogy olykor még a delfinek is beúsznak a Kotori öbölbe és szórakoztatják a nyaralókat. A delfinek attrakcióiról néhány szegedi kajakos is tudna mesélni, hiszen edzéseik közben az intelligens halak nem egyszer végig ugráltak a fejük felett. Mindazonáltal a halállomány – úgy, mint más országok turisták látogatta tengerpartjain - egyre távolabb húzódik a partoktól. A halászok fáradságos munkával keresik kenyerüket és szállítják a piacokra a különböző tengeri "herkentyűket".
Ízletes étel készíthető roston polipból, tintahalból, királyrákból, homárból vagy éppen a híres fekete kagylóból. Mindnek egyszerű az elkészítési módja, mert azt azért tudni kell, hogy a montenegróiak nem sokat "bíbelődnek" az étel elkészítésével. Néhány perc alatt fantasztikus lakomákat tudnak teremteni halakból, bárány-, és kecskehúsból és a különbféle párolt zöldségekből. Olyan növényeket használnak a húsok mellé köretnek, amelyre a kontinens belsejében nem is gondolnak. Vajon készített már zsenge gyermekláncfűből a kedves gasztró olvasó a sült csirke mellé köretet? Ugye eszébe sem jutott. Mint ahogy az sem, hogy a bizarrnak tűnő fekete kagylót lecsóhoz hasonlító híg lében megfőzze. Fenséges és laktató eledel. Ugyanúgy, mint a garnéla rákkal töltött tintahal vagy a brodet, amely hagyományos tengerparti étel. Ez utóbbi különféle tengeri halakból, vörös-, és fokhagymából, paradicsomból, babérlevélből és fehérborból készül. Ízlés szerint fűszerezik. A titka, lassan kell főzni, hogy az ízek jól keveredjenek
A Titói nagy Jugoszláviáról a férfiaknak még ma is a jobbnál jobb sörök ugranak be először. Montenegró nemzeti söre a Niksicko Pivó, amelyet előszeretettel fogyasztanak a tengerparton. A kesernyés nedű mellett kitűnő a Crna Gora-i vörösbor a Vranac. A selymes, száraz ital alapanyagát a főváros, Podgorica környékén termesztik. Itt található Európa legnagyobb összefüggő szőlőskertje. Persze kihinné, hogy Montenegró a legek országa: a Tara kanyon az amerikai Grand kanyon után a világ második legnagyobb kanyonja. A Biogradi őserdő Európa utolsó őserdeje. Az egyik kis falu Crkvice, Európa legcsapadékosabb települése. Kontinensünkön eddig 400 madárfajt észleltek, ebből háromszáz Montenegróban él. A Shkodrai-tó környékén található a kontinens legnagyobb madárrezervátuma.
Aki egyszer is Montenegróban járt megtapasztalhatta, hogy 30 évvel ezelőtt az állam parlamentje miért is foglalta nyilatkozatban, hogy Montenegró ökológiai állam.
