Montenegró kezében a magyar első hely

Montenegró kezében a magyar első hely

Ha olyan szívvel kézilabdázik a továbbiakban is a magyar női válogatott a kézilabda vb-n, mint szerdán este Dánia ellen (29-22), akkor nagy tettekre lesz képes. Ezáltal Montenegró igen nehéz helyzetbe került, mert a jó pozícióért le kell győznie a vb-ezüstérmes házigazdákat.

Miután a magyar női válogatott összeszedte magát és 14 ezer néző előtt legyőzte a házigazda Dániát (29-22) és Montenegró is „lezavarta” a pályáról Tunéziát (37-26), így az a helyzet állt elő, hogy Magyarország az első helyen is végezhet csoportjában a világbajnokságon.

Alapvető, hogy pénteken a magyarok legyőzzék az eddig két pontos Japánt. Ez már csak elvárható és, ha ez megtörténik, akkor már biztosan megvan a második hely. Ha pedig a dánok nyernek Montenegró ellen, akkor az első helyen sétál be a magyar együttes az A-csoportból a 16 közé.

Ezután pedig következhet a legnagyobb téttel bíró feladat: be kell jutni a nyolcba, mert csak ekkor marad meg az esély az olimpiai részvételre. De igaz ez a megállapítás Montenegróra is. És azért nem mindegy, hogy melyik együttes hányadik helyen végez csoportjában, mert a legjobbak elvileg könnyebb ellenfelet kapnak. Például a magyar-montenegrói csoport első helyezettje minden bizonnyal Angolával mérkőzhet a nyolcad döntőben.

Ezért is jelentős, hogy a magyarok legyőzték Dániát és ezért kellett a montenegróiaknak élet-halál harcot vívni a magyarokkal kedden.

A csütörtöki pihenőnap után sok mindenre fény derül a dániai éjszakában, miután a házigazdák befejezik mérkőzésüket Montenegróval.

A pénteki (december 09.) program: 16.15.: Magyarország – Japán. 18.30: Tunézia – Szerbia. 20.45: Dánia – Montenegró.

Az állás három forduló után

A-csoport: 1. Montenegró 7, 2. Dánia 6 (113-90), 3. Magyarország 6 (115-100), 4. Szerbia 3, 5. Japán 2, 6. Tunézia 0.

B-csoport: 1. Hollandia 7 pont (152-96), 2. Svédország 7 (143-109), 3. Lengyelország 6, 4. Angola 2 (112-126), 5. Kína 2 (112-148), 6. Kuba 0.

Megjegyzés: A csoportkör végén azonos pontszám esetén az egymás ellen elért eredmény számít.

www.montenegroguru.com

Szamoránsky Piroska

Szamoránszky Piroska (zöld mezben) megállíthatatlan volt.

Tomori Zsuzsanna

Tomori Zsuzsanna (zöld mezben) ezúttal a védekezésben volt vezér.

MTI Fotó: Kovács Anikó

Olvassa el a www.montenegroguru.com korábbi híreit!